Egy ideje dédelgetem ezt a témát. És lassan születik meg ez a legfrissebb blogbejegyzés. Átélek dolgokat vele kapcsolatban és szembe is jönnek esetek. Fájóak, és kevésbé azok.
Nem egyszerű téma.
A szolgálat szavunkhoz nem túl pozitív képek csatolhatóak. Ha csak a szolgálókra gondolunk akik a régebbi korszakokban kemény munkával voltak ellátva napi szinten.

A szolgálat egyik nehéz formáját Londonban egy idős-otthonban tapasztaltam meg ahol 3 évig dolgoztam. Voltak nehéz időszakaim akkor. Pláne mikor az első érzelmi trauma ért ott. Egy kedves nénit segítettem ágyba egyik este. Aztán a műszakom lejárt és én hazamentem a szállásra. Másnap reggel, mikor a szobájába léptem az üres volt. Meglepődtem, nem is értettem a helyzetet hirtelenjében. És kis idő múlva esett le, hogy a néni az éjjel meghalt, azért üres a szoba. Teljesen váratlanul ért a dolog. És érzelmileg is megviselt, hiszen előtte sokszor én gondoskodtam róla.
Aztán meg kellett tanulnom ezt a helyzetet is valahogy kezelni. Hiszen idős emberek lakták az otthont, és sosem lehetett tudni előre, hogy melyik lesz az utolsó nap amikor látni fogom őket.

Volt egy nagyon kedves néni akit nagyon kis aranyos és jó fej volt, Georgie-nak hívták. Nem volt alkalmazott aki nem szerette volna, nagyon jó természete volt a néninek. Viszont sokszor megijesztette az ápolókat, mert volt, hogy rossz állapotba került. Viszont a szeretet teljes gondoskodás újra és újra visszahozta őt hozzánk. És sokszor csak csodálkoztunk ezen, de boldogsággal öleltük és ölelt minket is nap, mint nap. Őt nagyon könnyű volt "szolgálni", a szeretért egyértelmű szeretettel tudott válaszolni.

​És sajnos volt olyan bent lakó is aki ugyan nem volt kedves nagyon, belefáradt már az élet nevű játékba. És bizony láttam egyes kolléganőkön, hogy hogyan beszélnek az ilyen lakókkal és hogy bánnak vele. Nem ugyanúgy, mint Georgie-val. Ott durvaságot és nem-szeretetet, nem elfogadást láttam a szemekben. Furcsa is volt számomra, hogy ápoló létére nem tud egyformán bánni és embernek nézni mindenkit. Ez a fajta szolgálat bizony csak adok volt, hiszen visszafelé már nem tudott semmi sem működni. És sokszor a durvaság, az erőszak, erőszakot szült egyes emberekben. Nem volt jó látni az ilyet. Viszont láttam, hogy miképp létezik az e fajta szolgálat ami csak éppen annyit ad amennyit muszáj.

Az emberek nem egyformák. Sem azok akiket szolgálni kell, és azok sem akik a szolgálatot teszik. Viszont csak akkor tiszta az adás ha szeretet és mélységes együttérzés kíséri. Ez is az önbecsüléshez vezető egyik út.
Lehetséges, hogy gyermekként viszont az ember valami miatt teherként éli meg a szolgálatot a szülei kapcsán. Így számára ez egy kényszeres nyűg lesz a későbbiekben is lehet. Vagy épp ennek kapcsán aztán mégis átalakul benne az érzés, hiszen rájöhet, hogy másoknak segíteni azért jó érzés.

Viszont vannak akik a szolgálatot szintén nem jól értelmezik és egy nagyon súlyos szerepben találhatják magukat. A mártíréba!! Az önfeláldozó szerepébe! És a megfelelési kényszer csapdájába! Nos az ilyen ember ebbe akár bele is betegethet idővel.

Mint az a páciensem aki már mélyreható izom és csontfájdalmakkal keresett fel amelyek a lábait gyötörték, és persze a lelkét szaggatta a fájdalom.
Meséli, hogy "ő mindenki szolgája volt, szerették is érte".  - nos itt látni egyből, hogy egy alárendelt mártír szerepben volt. Szeretetért mindent megtett, akkor is ha kapott, akkor is ha aztán végül is nem. És ő maga sosem hitte el, hogy igazán szerethető.
Tovább hallgatva őt ez a mondata is megüti a fülemet: "Anyám egy gonosz, rossz indulatú nő volt." -  nos az energia amit érzékeltem azt mutatta, hogy félt az anyjától. Viszont mindig meg akart felelni neki. Félve a bántásoktól, és mégis valami anyai szeretetért, morzsáért kuncsorogva.

Ezek a lépések amik rossz irányba vitték őt. A lépések amik most fájdalmakat jelentenek neki. Egy rossz irány... és most már mindez szenvedés számára.
​
Viszont még mindig nem késő másképp gondolkodnia és élnie. Megtenni Önmaga felé a lépést végre. És elhinni, hogy ő a legfontosabb ember, és nem kell senki számára sem megfelelnie. El kellene tudnia fogadni végre önmagát olyannak amilyen. És a szeretetet maga felé irányítania. És a saját igényeinek is eleget tennie, nem csak másokénak. És a legfontosabb, hogy elhiggye, hogy ő is olyan ember aki igazán szerethető!!!!

Szivárványosan csodás napokat kívánva,

Tímea

A kedvenc kártyacsomagomból a TÖKÉLETESSÉG kártya üzen. Tökéletességet hívhatjuk akár MAXIMALIZMUSNAK is. Sok ember szenved tőle. Megfelelni akár másoknak, vagy önmagadnak… gátak vagy akadályozó tényezők a haladásban? Ha túlzásokba esünk akkor mindenképp.
​
Makulátlan Málna meséjét osztanám meg veletek ebben a nagy nyári melegben. Ami a GYÖKÉR CSAKRÁHOZ tartozik.

“Málna csak úgy sugárzik, arcfestékre sincs szüksége, hogy hangsúlyozza kifinomult vonásait, ő ennek ellenére festi magát. Mindig tökéletességre törekszik. Mindig szebbnél szebb szépítőszerekkel cicomázza fel magát.
    Málna egyedül van, sokan tartanak tőle. Csak egy aprócska gyümölcs, nem is lenne képes testileg bántani másokat. Sokan vonzódnak hozzá, de amint közelébe kerülnek, visszarettennek tőle. Vajon miért?
    Málna úgy érzi, mindig ki kell mondania a “fájdalmas igazságot”. Őszintesége mindig akkor üt be, amikor a legkevésbé számítanak rá. Ép a múlt héten mondta Narancs asszonynak: “ Ez a hajszín egyszerűen hihetetlen!”, és Sárgadinnyééknek, hogy “ Kövér a gyereketek”. Szíve mélyén mindig meg van győződve róla, hogy az igazság kimondásával segít másoknak.
    Sokszor mondták már neki, hogy milyen szigorúan bánik  az emberekkel. Ő azonban tiltakozik: “ De ha nem mondom el, hogy pontosan hogyan érzek, akkor hazudok. Én pedig nem szoktam hazudni.”
    Legjobb barátja, Bodza sokszor monda már neki, hogy az igaz ugyan, hogy nem hazudik, de magányos, mert senki nem akarja, hogy megbántsa őt az “Igazsággal”.
    Málna egy nap meglátogatta Bodzát. Sokáig csevegtek jelentéktelen témákról, míg végül Málna kibökte a fájdalmas kérdést:
    - Hogyan érhetném el, hogy a többi bogyó szóba álljon velem? - kérdezte lassan.
    - Sosem hittem volna, hogy téged ilyesmi érdekel - válaszolta Bodza.
    - Persze, hogy érdekel! - húzta ki magát Málna-
    - Folyton a csiricsáré ruháidat fitogtatod, és úgy páváskodsz, mintha te lennél a legérettebb gyümölcs a városban! - felelte Bodza. - És soha nincs egy jó szavad senkihez!
    - Én nem páváskodom! Én csak adok magamra, és azok a bogyók egyszerűen csak irigyek rám!
    - Menj innen! - Azzal szárat fordított neki. - Meg sem hallod, amit mondok.
    - De igenis, hallom! -  makacskodott Málna.
    - Nem, nem hallod. Neked csak az a fontos, hogy neked legyen igazad. És őszintén szólva nem vagy valami kedves.
    Málna a könnyeivel küszködött.
    - Mi köze a kedvességnek ahhoz, hogy az emberek nem szeretnek?
    - Nagyon is sok - sóhajtozott Bodza. - Feladom. Még mindig nem érted.
    Málna képtelen volt tovább visszafojtani a fájdalmát, és elsírta magát.
    - Magányos vagy - mondta Bodza.
    Málnának csak egy bólintásra futotta az erejéből.
    - Furcsa, hogy te, akinek ilyen fontos a szépség, ennyire nem látod meg a jót másokban.
    - Magasra kell tennem a mércét…
    - Ki miatt? - kérdezett vissza Bodza.
    Málna sminkje patakokban folyt le az arcán. Bodza nyakába borult, és köszönetet mondott neki. Bodza megdöbbent az érzéseknek ilyetén áradatán. Málna hazasétált, és észre sem vette szomszédai bámuló tekintetét. Életében először az igazi Málna nem bujkált többé.
    - Jól van, kedves? - lépett hozzá Szederné.
    - Igen Szeder asszony, köszönöm, hogy megkérdezte - mosolygott rá. És továbbment anélkül, hogy szóvá tette volna a szakadást Szederné ruháján. Ettől a naptól kezdve Málna az egyediséget kereste a gyümölcsökben, nem pedig a sebeiket.”

(Forrás: Tori Hartman: Csakrák bölcsessége)

Neked mi jut eszedbe erről a meséről, mit mond Neked?

A tökéletességre való törekvés? A maximalizmus? Mások hibáinak keresése? Másokban nem látni meg a szépséget? Védekezés, támadás ellen? Hencegés, lenyűgözés, legyőzés mindenkit?

Azért vegyük észre, hogy Málna saját maga húzott egy falat amivel távolságot tartott saját maga és a vágyai között. Tehát saját maga akadályozta a saját maga boldogságát.

És most egy kis utazásra is hívlak Önmagadba.
Hunyd be a szemed, kérd meg a tested, hogy lazítson. Lazítson a fejed tetejétől, szép sorban egészen a lábaid ujjáig. Menj végig gondolatban a testeden.
Ha elég laza már akkor:
Képzeld el, hogy beleharapsz egy szem érett málnába. Engedd el magad, és érezd át teljesen a puha gyümölcs fenséges ízét a szádban. Ahogy a savanykás-édes íz beborítja a nyelved, gondolj életed szereplőire! Bárki legyen is az, és bárhogyan érzel is iránta, keress mindegyikükben valamilyen jó tulajdonságot, majd engedd el az illetőt. Onnan ismered majd fel a meditáció végét, hogy már senki más nem jut eszedbe.

Könnyű vagy nehéz volt az utazás?
Remélem könnyű! Ha nem akkor vedd észre, hogy a hiba most benned van. De találd meg saját szépségedet, értékeidet is. Így sokkal könnyebben meglátod másokét is. MERT MINDENKIBEN VAN VALAMI JÓ! Akkor is ha első ránézésre nem látszik. Minden ember élete, története más. Másfajta nehézségekkel küzd, és ezen belül hidd el, hogy önmagával is. Egy jó szó, egy kedves mondat segíthet közelebb kerülni.
A lényeg, hogy légy Önmagad! És lásd másokban is az Ön Valójukat.

Szivárványosan csodásakat kívánva,

Tímea

Lélek- és Energiagyógyász

Elvárások, elvárásaink tengerében vagyunk képesek fürdeni nap, mint nap.
Ez bizony kényszerű dolgokat is képes szülni bennünk.
Egyvalamiért hadakozunk, és küzdünk ezeknek a teljesítésében. Egyfajta elismerésért, vagy szeretet morzsáért.

Megfelelni a szülőknek, a munkahelyen a főnöknek, a tanárnak, osztálytársaknak, kollégáknak, a társnak, és még ki tudja mennyien követelik ki ezt a környezetünkben tőlünk.
Ez a program nagyon erőteljesen tud futni. Főleg ha már gyermek korban sok volt a követelmény. És a jó teljesítményért jutalom, a rosszért pedig bünti járt.
Keményen bevésődhetnek ezek a dolgok. És aztán indul a hajsza, nap, mint nap.

Megfelelési kényszer alakul ki. A megfelelni akarás, annak a hajszolása, hogy mindenben tökéletesnek kell lenni… mert csak akkor jár érte elismerés, vagy éppen szeretet, egy kis simogatás, vagy ajándék csoki. Valamit valamiért magyarán szólva.
Olyasfajta kényszerű szolgálattá alakul át (az amit amúgy is tudnánk esetleg szívesen adni másnak, másoknak), hogy aztán már a stressz, a szorongás is erőteljesen úrrá lehet, gyermeken is és felnőttön is.

A gyomor is görcsbe tud rándulni ha komoly a feladat. Vagy ha csak annak éli meg az egyén.

És tényleg mindig tökéletesnek kell lenni? Nem hiszem, hogy létezik tökéletes ember. Mindenki hibázhat, de attól még nem kell, hogy összedőljön a világ, és nem kell, hogy önmagát, vagy más által hibáztatva legyen.

És mi van ha csak önmagamnak akarok megfelelni? Nos, egy bizonyos szintig rendben is van. Ha célod van, akkor egyértelmű, hogy dolgozol érte. És sikereket akarsz elérni. A végén viszont ott a jutalom egyértelműen. Tehát persze, akarj megfelelni magadnak. Akarj célokat elérni. És tégy is érte minden nap. De ha netán nem sikerül valami az úton. Akkor se bántsad önmagad! Nem ér annyit. Viszont nézd a pozitív oldalát, és lásd, hogy akkor nem az volt a megfelelő megoldás. Ötletelés és tovább haladás a cél felé. Az extrém görcsös kényszerűség nem vezet túl jó úton.

Lehet lazán venni ezeket a dolgokat?
Miért ne?
Mi lenne ha nem akarnál senkinek sem megfelelni?
Csak pusztán önmagadat adni, és annyit amennyi kényelmesen belefér.

Persze, de egy munkahely az munkahely pl., és a suli is… ott illik teljesíteni. Nos az a kérdés, hogy ahol a teljesítményedet adod, azt mennyire szívesen és lelkesen tudod adni. Jól érzed e magad a bőrödben amikor csak úgy lazán adod. Elfogadva, hogy neked ott dolgod van. Elfogadva, hogy amit te nyújtasz, azért fizetséget kapsz valahol valakitől. Még ha néha elismerést nem is.
Kérdezhetem, hogy kinek dolgozol? Kinek tanulsz?
A főnöknek, a szüleidnek?
Csak magadnak!

Csodásan szép szivárványos napokat!

Tímea

Lélek- és Energiagyógyász