BlogMIRŐL OLVASHATSZ?
A tapasztalataimról, a munkámról, az életről, a nőről, a férfiról, kapcsolatokról, az energiáról, ami éppen aktuális, ami bennem van és nem utolsósorban a LÉLEKRŐL, és az életről. |
BlogMIRŐL OLVASHATSZ?
A tapasztalataimról, a munkámról, az életről, a nőről, a férfiról, kapcsolatokról, az energiáról, ami éppen aktuális, ami bennem van és nem utolsósorban a LÉLEKRŐL, és az életről. |
Vannak akik már megtapasztalták jótékony hatásait a mozgásnak, de akik még nem igazán, nos valószínű inkább nekik szól ez a bejegyzés. Bár a rendszeres sportolóknak is lehet majd benne hasznos információ. Kicsi gyermek korom óta szinte folyamatosan végigkísér a mozgás valamilyen formája. Elsők között talán az atlétika, a kézilabda játszott szerepet nálam. Aztán a Taekwon-do volt sokáig a főszereplő. És pár sérülés után sajnos egy kisebb szünet következett. De a kedvem mégsem ment el a mozgástól. Igyekeztem sok mindent kipróbálni. A tánc, rúdtánc, walkenergie, aerobic, jóga, pilates, túrázás, mind mind meghatározó volt. Ami meg mindig lábnál van, vagy kéznél az a séta, mert az is mozgás, akár 2, 5 8, vagy 10 km az. Sok áldásos hatása van a sporotlásnak. Egyrészt amit szinte mindenki tud, hogy nagyon jól le tudja vezetni a feszültségeket, a stresszt. Jót tesz az agynak, a vér és nyirok keringésnek. A bőrnek, a tüdőnek, szívnek, immunrendszernek, és még sorolhatnám. Egyfajta dinamikus meditációnak is lehet használni. Amikor kikapcsolódik tőle az ember. Ha kicsit is rá tudsz hangolódni a saját testedre, a saját igényeidre, a ritmusodra, akkor az bizony jelez. Ez egyfajta, önfigyelem, önfegyelem. Fontos, hogy tudjuk magunkra is irányítani és összpontosítani energiáinkat. Mert ahogy bent, úgy kint. Ha te jól érzed magad akkor bizony az is sugárzik kifelé. És milyen megnyugtató tud lenni, ha épp magadért is tettél valamit a mai nap. És nem csak az a módszer létezik, hogy na, majd akkor most nekiállok és csinálom. Mert sokak számára ez túl nagy lépés és megijednek tőle. Van akiknél működik, de sokak félnek eleve, félnek, hogy elég kitartóak lesznek -e, félnek, hogy meg tudják -e csinálni, vagyis a kudarctól való félelem is közrejátszhat. Sokszor lehet az, hogy elkezdi az illető… de aztán egy idő után abbahagyja, nem úgy jön az eredmény ahogy elvárja, ellustul. De ilyenkor eleve nincs is tisztában vele, hogy csupán az akaratereje és a kitartása van próbára téve önmaga által. Létezik viszont a fokozatosság elve, amit akár a japán Kaizen módszer segítségével is igénybe lehet venni. Ilyenkor kikapcsolja az ember a félelmeit, csupán a kitartást kell kicsit bekapcsolni, és örülni az elért legkisebb eredménynek is. Ebből tovább fejlődni már egyre könnyebb és könnyebb. Ahogy én megfigyeltem a testem, nos az egy idő után jelzi elég rendesen, hogy mozognom kellene. Olyankor sokkal nehezebbnek érzem magam. Nehezebben is mennek a dolgok. Úgy besűrűsödik kissé minden. Ekkor azt érzem, hogy ki kell törnöm ebből a sűrűségből, és le kell ráznom magamról a feszültségeket ami ezt okozza. Nos ilyenkor bizony nincs mese és amikor nekiállok, hát az egy fél megkönnyebbülés, és a végére már teljes. És ez az az érzés amiért újra és újra képes vagyok nekiállni és csinálni. És ahogy a test utána képes valóban jól érezni magát. Aztán egyre jobb és jobb állóképesség ahogy kialakul, érzi is az ember, hogy egyre többet és jobban bírja, bármit is csinál. Ez valahol a fittséghez a fiatalság érzéséhez igenis hozzájárul. Így csak biztatni tudok mindenkit, hogy ne hanyagolja el a teste jelzéseit. Tegyen magáért, még ha keveset is, de azt rendszeresen. Mert az is több, mint a semmi. Amikor sérült test részeket gyógyítok, tapaszolok akkor bizony érzem rajtuk a felgyülemlett feszültségeket, stresszt, lelki problémákat. Bizony ez is egy jelzés a test részéről. Hahó!!! Figyelj magadra, figyelj!!!
0 Comments
Több fajta kezelés és köztük a fejre irányuló, gyógyító metódus létezik a világban. Vannak már elterjedt fajták. De most mégis egy újat állítottam össze, mely a SENSES azaz az érzékek nevet kapta. Az alapja egy már rég elfelejtett változat mely a masszázs alapját, és egyben az egyik felét is adja. Elmondhatom róla, hogy végeredményben egy kellemesen ellazító masszázs mely a fejen több helyen megtalálható energetikai pontok megfelelő stimulálásával, és energetikai kezeléssel is párosul. A SENSES fejmasszázs valóban hat minden érzékre és az érzékelésen túli dolgokra is. Az egész elv az egyensúlyra épül. A CHI, Ki, vagy Prána az energia, áthatja az egész testünket, segít megőrizni a megfelelő testfunkciókat. A SENSES fejmasszás fontos feladata serkenteni ennek az életerőnek az áramlását, és megfelelő irányba való haladását a testben. Minél több Chi jut a sejtekbe, annál tovább képesek működni. A beteg élőlények azért gyengék, mert a Chi nem áramlik bennük egyenletesen. És nem mellékesen a gondterhelt ráncokat is kisimítja az érintés erejével. A fejmasszázs tökéletes eszköz a szellemi stressz csökkentésében, amely különben hosszú lefolyású betegségeket okozhat. A depresszió és a szorongás egyaránt lassú gyilkosok. Jótékony fizikai és mentális hatásai vannak.
A masszázs kiegyensúlyozott művészete utat nyit az egészség és a gyógyulás felé, képessé tesz harmóniában élni a természettel és a saját szervezetünkkel. Szivárványosan csodás napokat! Tímea Lélek- és Energiagyógyász Barátnőmmel Anikóval sokat tanultunk, tapasztaltunk és fejlődtünk az elmúlt évek során. Ezt a tudást szeretnénk megosztani Nő társainkkal egy Női kör keretében. Nők-ként nőket segíteni a legjobban úgy lehet, ha együtt vagyunk és teszünk egymásért. Szeretnénk az aktuális témákról, az aktuális problémákról beszélni. Ami éppen leginkább foglalkoztatja a nőtársainkat. Akár párkapcsolati, akár a nőiesség, férfi, család, magány, elhagyatottság, párkeresés témát illeti. És még ami eszünkbe jut. Hiszen a cél, hogy legyen hol, legyen kikkel megbeszélni és megosztani a nézőpontokat, tapasztalatokat, segíteni az elakadásokat, kibogozni a szálakat. Kötetlenül, lazán, de mégis célzottan. Akár egy tea, kávé, üdítő vagy kis édes vagy sós sütemény mellett. Elengedősen, megengedősen, ahogy az ősanyáink is tehették amikor együtt voltak. Együttes energiát, erőt szánunk a csoportba, a női kőrbe. Mint barátnők az idő folyamán fontossá vált számunkra az őszinte beszélgetés. Amikor rossz passzban van egyikünk vagy másikunk akkor egymásnak a legnagyobb segítség vagyunk. Így ebből is jött a felfedezés, hogy miért ne adhatnánk meg a lehetőséget ezt más nőknek is a környezetünkben. Miért ne lehetne egy olyan női kör ahol a segítségnyújtás egymásért, a jól-létért jöhetne létre. Mindketten tapasztalt segítők vagyunk. Megvannak a módszereink a lelki folyamatok segítésére és oldására. De minden alapja egy jó beszélgetés… az elengedhetetlen! Több olyan hölggyel találkoztunk már akiknek nincsen olyan barátnője akivel nyíltan tud mindenről beszélni, és nem talál valódi megértő, figyelő segítőre. Pedig a legnagyobb kincs tud lenni ez a figyelem ha a viharfelhők összecsapnak egy női fej felett. A kinyílás, a kibeszélés, megbeszélés lehetősége a női lélek terhéről le tud venni. Ezáltal megkönnyebbülni. Ha nem a férfit terheljük belső harcainkkal, viharainkkal és a megkönnyebbülés által egy boldogabb, vidámabb, nyugodtabb nő állhat a férfi és a család mellett. Akkor a világ is sokkal jobb és boldogabb. De ha csak egy kiegyensúlyozott női lét a cél akkor is várunk. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani. A női körbe való jelentkezést egy (beküldendő google) form-on kérjük szépen, csak kattints a szövegre és megjelenik egy új lapon. Ahol pár adatra lesz csak szükségünk. Így látni fogjuk, hogy mennyien tartanak rá igényt. Hol és milyen formába szervezzük meg havi rendszeres összejöveteleinket a mi saját bejáratú “Vénusz bolygónkon” amit kinevezünk a helyszíneink nevének. Ahol akár barátnőre is találhatnak a hölgyek. És akár a közösség erejét kihasználva támogatásra, új erőre és szárnyra kaphatnak. Szivárványosan csodás napokat! Anikó és Tímea Beléptünk Május havába. Én a munka ünnepét (ami eredetileg a szerelem és a bujaság ünnep napja) egy kis munkával is ünnepeltem. Megfáradt és gyógyulni kívánó testeket, lelkeket ébresztettem, élesztettem öngyógyító folyamataikat. De terészetesen a kirándulás sem maradhatott el a Kedvesemmel délután. A természet hív, a Bakony pedig mutatja a csodát amerre csak jár az ember. Kényelmes sport cipő, egy adag elemózsia, és víz... csak, hogy az energiatárat így is finoman utána lehessen tölteni. Az erdő gyönyörű, a fák alatt virágzó medvehagyma takaró amerre a szem ellát. A város és az utak zaja, zizegése már messze, csak a szellő lágy suttogása, a madarak éneke, és az erdő hangja van velem, velünk. Átadom magam ennek az energiának. Kellemes minden pillanat. Feltöltő, megnyugtató, szinte magába ölel, adja magát önzetlenül. Nagyokat szippantok a levegőbe, virágé, a nemrég kivágott fák és a farakás, az erdő mindenféle illata csapja meg az érzékszervemet. Érzem a friss, lágy szellő símogatását a bőrömön. Kész felüdülés. Néhol a szél vagy a villám pusztító ereje is megnyílvánul egy-egy fán amiből letört egy jó nagy darab. Belül kissé korhadó, öreg fatörzsek, vagy a már kidőlt fák természetes lebomlási folyamata látható. A Hubertlaki tó (vagy Gyilkos tó)-ban némely csonka fán fűcsomó éledt, a tóban halak úsznak. Élet és halál, újjászületés... a folyamatot jól láttatja a természet, az erdő. Mosolygósan csodás napot! Tímea |
Arhívum
June 2023
Cimkék
All
|