BlogMIRŐL OLVASHATSZ?
A tapasztalataimról, a munkámról, az életről, a nőről, a férfiról, kapcsolatokról, az energiáról, ami éppen aktuális, ami bennem van és nem utolsósorban a LÉLEKRŐL, és az életről. |
BlogMIRŐL OLVASHATSZ?
A tapasztalataimról, a munkámról, az életről, a nőről, a férfiról, kapcsolatokról, az energiáról, ami éppen aktuális, ami bennem van és nem utolsósorban a LÉLEKRŐL, és az életről. |
Esettanulmány:
Bár már az első beragadt helyzet (értsd olyannak, hogy csak toporog az ember valamiben és nem halad előre a vágyait illetően) is elég idegesítő (tegyük fel, hogy most egy anyagi és munka szempontot vizsgálnunk), és az önostorozás folyamatában van az illető. Elrejtegeti mindenki elől, mert nem büszke rá, viszont lelke mélyén szorong és nagyon kellemetlenül érzi magát, szégyelli és megrázkódtatásként éli meg. Ezen bennragadt érzések feloldása után a helyzet megoldódik. Hatalmas fellendülés következik, majd ismét egy leszálló ág, amit kliensünk újfent nem ért, és nehezen birkózik meg újra a helyzettel, de már sokkal könnyedébben viseli, és nem rázza meg úgy a hasonló élethelyzet, csak várja a csodát... Ami valami miatt várat magára. Mert elhiszi, hogy képes újra kijönni a szorult helyzetéből, de mégis valahol érzi, hogy ez nem fog egyedül menni. Valami nem stimmel, és persze nem érti, hogy miért van ugyanabba a helyzetben. Így aztán újra rá kell nézni, hogy mi történt, és miért is teremtett újra magának pénz és munkanélküliséget. Alapvetően tehát a helyzet újra ugyanaz, mint az első Easy Life Method oldás előtt volt. Benne van, hogy a régi munkájával már nem akar foglalkozni, új dolgokra vágyik. Viszont most máshogy éli meg, mert nyugodtabb, békésebb, és elfogadóbb ezen helyet iránt. Viszont alapban pedig elutasítja és szintén rosszul érzi magát benne. Az oldás során mindez kiderül és felszínre jön. Tehát teljesen kitisztul a kép számára is, hogy miért is teremtette újra a bő fél évvel ezelőtti állapotát. Kiderül, hogy mennyire kényelmes és nyugodt volt az a helyzet. Nem kellett sokat teljesítenie, de ezzel együtt sajnos a pénze viszont kevesebb is lett, ez viszont egy frusztráltságot is létre hozott. És milyen érdekes, hogy ezzel együtt mégis tökéletesnek érezte a helyzetet, mert már megtanult "tökéletesen" együtt is élni vele. Elfogadóvá is vált az újra létrehozott helyzettel, mert ez volt a könnyebb út. De lelke mélyén tudta, hogy nehézséget állított fel újra magának, és újra falakat húzott a valódi nyugalma és biztonsága elé. Így aztán az oldások ismét felszabadulttá tették, és tisztán látta a helyzetet ezzel kapcsolatban. Bízva abban, hogy újra már nem teremti meg ezt önmaga számára. És a valódi célja felé is elindul teljes erővel. Mert bizony ez az elmúlt helyzet elvette az erejét az új felé, és leblokkolta annak az előrehaladását. Ebből az a tanulság, hogy a régi bennragadt érzések feloldása után is képes az ember újra létrehozni ugyanazt az élethelyzetet, de már más okból. A tudatalatti újabb programot kezdett el futtatni, hogy úgy érezze, hogy az élet nyugodt, és nem kell semmiféle plusz megerőltetés, hogy egy alap szinten eléldegéljen, és ez még biztonságos is, mert nincs benne semmi kihívás. Pusztán egy olyan komfort zóna amit jobb ha nem hagy el, mert akkor vége a látszólagos nyugalomnak. De belátta kliensünk, hogy nem erre a pénz és munka nélküli nyugalomra vágyik igazán. Az igazi nyugalom az lesz ha lesz elég munkája és jövedelme amit hónapról hónapra megteremt magának, korlátozások nélkül. Feltettem a kérdést neki, hogy ha bárhogy is lehetne akkor hogyan szeretne dolgozni és beosztani az idejét, és mennyi pénzt szeretne ezzel keresni? És akkor kezdte összeállítani azt amit eddig nem mert. Mert úgymond a sorsra bízta a vállalkozásában azt, hogy kiknek is mikor szolgáltat, átadva ezzel az irányítást és a teremtését is. Ugye mekkora különbség az első és a második helyzet között amit szintén ő hozott létre? Más más okkal és indokkal a tudatalattijában. A gondolkodásán nem változtatva. Ragaszkodása az új életéhez, létrehozta mégis a régit. Az új életében már nem akart a régi dolgokkal foglalkozni. Ezzel viszont egy energia falat húzott maga elé, meggátolva a normális átmenetet a régiből az újba. Mondhatjuk, hogy két szék közé esett. De ezt is feloldva már megkönnyebbült, és megengedte magának, hogy ez az átmenet még eltartson egy ideig, amíg szükséges, és ameddig el nem terjed az az új dolog amivel foglalkozni kezdett. Nem kizárva a régit, amit a tudatalattija még úgy azonosított, hogy abból képes megélni... És még nem érezte biztosnak az újat. Így hozva létre a falat maga körül, és zárta le az előre haladás lehetőségét. Milyen csodálatos amikor a tisztán látás elérkezik, és a helyzet megoldódik, a bennragadt érzések kioldódnak. A feladat csupán figyelni a gondolkodásra, és nem beragasztani újabb érzéseket. Vagy ha netán még nem tanult belőle eleget az ember akkor bizony a lecke még nincs elvégezve. :) De természetesen nem ez a cél. Pont az ilyen feltárások és oldások teszik könnyebbé az ember életét, és adnak új energiát és erőt a továbbhaladáshoz. Ez az igazi szabadság. Amikor választhatod a jobbat. Kocsis Tímea Önbizalom vagy van, vagy egyáltalán nincs. De van egy harmadik formája is. Hol van, hol nincs, vagyis néha elveszik és néha előkerül. De mi ez? Egy belső FURA-hangocska, egy félelmetes ördögöcske, vagy belső démon is lehetne akár. Ami azt mondja néha, hogy bizony te nem vagy elég szép, elég okos, elég jó, elég bátor… úgyhogy csak félj, aggódj, rémülj! Lehet, hogy elég durván azt is közli, hogy nem vagy semmire sem jó, haszontalan és semmirekellő is vagy. És ennek az ádáz kis ellenségnek lehet, hogy már valaki egyszer megmondta ezeket a cseppet sem kedves szavakat, vagy megjegyzéseket. És te mit is csináltál aztán? Elhitted. Hiszen az a másik biztos okosabb, és szerinted, szebb is, bátrabb is és sokkal jobb is nálad. Elhitted és a kis belső ördögöcskének ez nagyon is jól jött. Mert ő meg benned boldogan szította még ezt a tüzet tovább. Félelmet keltve benned, elég erőteljesen. Sokszor már azelőtt elvet mindenfajta okos gondolatot egy a kis benned zúgó kórushang mielőtt te magad meggyőződnél annak igazáról. És egyből félelemmel kezded el táplálni önmagad, és az okos gondolatodat. Bátorságod alábbhagy, vagy teljesen inadba is szállhat. És bizony a kórus hangja lehet a családé, az ismerősöké, munkatársaké, akiktől úgymond már “előre hallod” a negatív és téged becsmérlő szavakat, mondatokat. Annak ellenére, hogy esetleg valóban működne, hasznos lenne az amire te gondolsz. Vagy éppen rólad van szó, a külsődről és a belső tulajdonságaidról amiket nem úgy látnak, éreznek ahogy te legbelül. De nem hagynak. Csak húznak lefelé ameddig csak lehetséges. És újra és újra elhitetik veled, hogy nem vagy elég jó. A félelemtől ami benned van szeretnél megszabadulni, elmenekülni. Viszont ez az egyetlen fegyvered is, hogy te nyerj aztán. Mert a félelem segít felismerned az igazi problémákat! Pontosabban neked kell majd különbséget tenned a képzelt és a valós félelmeid között. És aztán ennek a felismerésnek a segítségével te magad tehetsz az ellen, hogy bárki is megállítson az utadon. A kis ördögöcske aztán ilyenkor egyszer csak eltűnik a semmibe, szertefoszlik. Mert te legyőzted őt, legyőzted a belső, legádázabb ellenséged, a félelmedet. Ez egy igazi bátorságpróba. A kis ördög igazából azt üzeni, hogy állj ki magadért! Az a belső éned akit meg akarsz védeni a kudarctól, a bántástól és akiért képes vagy kiállni is akár, nos éppen ennek a belső énednek van a legtöbb szeretetre szüksége, a TE SZERETETEDRE! Ami arra kér, hogy hallgass a saját belső hangodra, hiszen ő a legbölcsebb, az igazán bölcs ÉNed. Egyszer valamikor éppen te hívtad életre a démonokat magadban. De nézz szembe velük, hogy igazi áttörést érhess el az életedben. Légy bátor! Kitartónak kell lenned! Az áldozat innentől már nem te vagy! Hiszen nem véletlen jelent meg benned az a Fura-hangocska. Meditálj el rajta. Csukd be a szemed, lazítsd el a tested, képzelj magad köré bölcs, szellemi vezetőket, védelmezőket és mond el nekik a félelmeidet. Kérd, hogy alkossanak védelmet közted és az ördög között. Fogadd el a tőlük kapott segítséget, hogy felülkerekedhess a félelmeiden. És lásd ahogy az a FURA-hangú ördög teljesen összezsugorodik és elveszti hangját, erejét. Szivárványosan csodás napot kívánva, Tímea Lélek-, és Energiagyógyász Üdvözlök minden kedves Olvasót! Igen, bekopogott a SZEPTEMBER, itt a Dunántúlon jó nagy adag esővel és lehűléssel. Elkezdődik az iskola is, ami sok kis-nagy diák életének csodája vagy éppen megkeserítője lehet. De mitől is függhet, hogy egyik embernek valami tetszik, vagy könnyű, a másiknak pedig nem? - Ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyunk egyformák, mennyire mások vagyok, mennyire egyediek és megismételhetetlenek. Indiai asztrólógia alapján a szüleinknek fizikailag 100 %-ban, érzelmileg 50 %-ban, gondolatilag 25 %-ban egyfajta produktumai vagyunk. Tehát nagyon is hasonlítunk rájuk, mind érzelmileg, mind gondolati világban is, a fizikai részt nem is említem itt igazán, mert nem azon van a hangsúly. A lényeg, hogy mivé válik a gyermek a fejlődése során. Mit lát jónak a szülei által és mit lát rossznak? Mit fogad el gondolkodás nélkül? Hogyan hatnak rá az érzelmek? És hogyan kezdi el azonosítani magát, mit hisz, mit gondol önmagáról? A gyermeknek aztán ott lesz a választási lehetőség. 50-50%-ban. Vagy elfogad minden szülői viselkedést és mintát és azt viszi tovább majd a saját életébe és saját családjába. Vagy! Úgy dönt, hogy a neki nem tetsző dolgokat nem fogadja el és ő nem fogja úgy élni az életét ahogy a szülei és úgy is cselekszik. Tehát ott a választás lehetősége. Már csak az a kérdés, hogy erre mennyire “felébredett” a gyermek, hogy dönteni tudjon a helyesebb irányba? Vagy pedig még a rossz minták alapján ő is fut egy kört és viszi a családi mintát tovább. És jobb esetben az ő valamelyik gyermeke már talán “észhez” tér, és változtat. Létezik sok igaz történet ennek alapján pl. az alkoholista szülők mintájára. Ahol a két gyermek közül az egyik szintén alkoholista lesz és a másik pedig nem. Vajon mitől függ ez a döntés? Lélek és karma szinten máris bogozhatnánk a szálakat. Érdekes ügye? De máris szembe tűnő, hogy valóban így működünk. Mi az amitől a gomb úgymond benyomódik? És a döntés megtörténik és ezzel együtt az átalakulás is? Leginkább az érzelmek tudnak hatni és az érzelmek a lelki szintet piszkálják mindig. A karma pedig ott figyel és nézi, hogy, hogy alakul az egyén élete. Mert a karma sem vastörvény. Az is felül és átírható, bár legtöbbször kemény munka és kitartás által. Tehát ezzel azt akarom mondani, hogy a sors ugyan meg lehet írva valahol. És alá is lehet rendelni magunkat teljes mértékkel. Úszni az árral, elengedni magát az embernek… belelustulni a hétköznapokba és “lesz@rni” az egészet. DE! Az emberben ott a zabolátlan erő és energia is. Ami képes megváltoztatni a saját nyomorú sorsát és életét akár a semmiből is újra, és újra felállva. Még akkor is ha az már teljesen le van írva, és esélyt sem lát rá se maga, se más. És sokan bebizonyították már, hogy ez lehetséges. Csupán egy döntés kell, hogy legyen. És a cél iránti kitartás és alázat. És hatalmas hit és bizalom, elsősorban önmagában az emberben. És belül, mélyen tudni, hogy képes rá! Szivárványosan csodás napokat! Tímea Lélek- és Energiagyógyász A lételemünk, hogy megtapasztaljuk és újra és újra át akarjuk élni a hozzá tartozó élményt, érzést, eufóriát, az adrenalint. Az örömöt, a vidámságot, a teljességet, a szeretet és a boldogság érzését. Kicsit hasonlíthatnám a drog-hoz is. De az nélkül átélve, megélve természetesen, mert úgy az igazi! :) Valahol belül folyton arra vágyunk, hogy jól érezzük magunkat. Igyekszünk jobb esetben ez irányba haladni és tenni magunkért. De aztán az élet, és mi magunk is írjuk a forgatókönyvet hozzá. Sokszor önmagunkat is akadályozva a boldogság útján. Életfeladataink, sorsfeladataink pont arra tanítanak meg minket, hogy tanuljuk meg és tegyünk azért, hogy fejlődjünk, hogy haladjunk előre azon az úgynevezett rögös úton amit magunknak teremtünk. De a cél mindenek felett akkor is a magasabb rezgésű érzések, a magasabb rezgésű és szintű érzések átélése, megélése. A bölcs én, a megértő, a szerető, a jóindulatu, az ésszerű, a jelentőségteli, a derűs, az áldott, az egy, az áhitatos, a hálás, a teljes, a békés, az örmömködő, a szeretetteljes, a megdicsőült, a felébredett, a megvilágosult, a tiszta tudatu.
Mind olyan belső tulajdonság, mind olyan magasság amit ha elér az ember és tartósan magáénak is tudhat akkor megélheti a legteljesebb, legboldogabb földi életet. De van azért a Jin és a Jang. A természet is mindig egyensúlyra törekszik. És épp ezért az energiák is. A jó és a rossz. Ahogy a mesékben is megjelenik. A kettősség, a dualitás. A fény és a sötétség. Mind, mind bennünk van, és ugyanakkor kint is vannak. De a sötétséget csak a fény tudja legyőzni. A rosszat csak a jó. És a negatív gondolatokat csak a pozitívak írhatják felül. A lustaságot csak az akarat győzheti le. És sorolhatnám tovább… de gondolom mindenki tudná folytatni a sort úgy is, hogy akár a saját életére néz. Amit magadért tehetsz a boldogság felé vezető úton az elég sokminden. Az értékeid belül vannak. És csak te magadtól függ, hogy mit erősítesz magadban. A rosszat vagy a jót. Az élethez és önmagadhoz való pozitív hozzáállás a legnagyobb adomány önmagad számára, hogy jól élhesd meg az életed! Szivárványosan szépséges napokat kívánok! Tímea Lélek- és Energiagyógyász Érezted már úgy, hogy a legjobb lenne ha semmit nem kellene csinálnod? Hogy már annyi mindent megtettél de még messze a cél, nagyon is távolinak érzed? És csak nyomod, nyomod, csinálod és még nem látszik a vége… Pedig valamikor épp te magad tűzted ki a célt, hogy küzdesz, ha fene fenét eszik is, és megcsinálod, mert el akarod érni amit szeretnél. Aztán telnek a napok, a hetek, lassan a hónapok is… és még úgy érzed, hogy szinte sehol sem vagy. Levegő kellene, mégtöbb erő és energia a továbbhaladáshoz. Akár el is gondolkozol, hogy érdemes még tovább küzdeni? Felteheted a kérdést, hogy valóban eljutok e odáig? És még ki tudja mi minden nem kavarog benned. Kicsit mintha elvesztetted volna a hitded, az önbizalmad is. Borús a kép egy pillanatra, nem hiszed, hogy az amit csinálsz abból valóban lesz is valami. Aztán mire mindent átgondolsz szép lassan, csak rájössz, hogy nem adhatod fel. Semmiképpen sem. Hiszen a cél nem változott. Talán már sokkal közelebb is vagy hozzá, mint hinnéd. Hiszen eddig olyan klasszul ment. Igen! Szedd össze magad, menni fog! Higgyél benne, csak bízz magadban, hogy képes vagy rá! Tovább! Tovább! Tovább! Most ne azt nézd, hogy mennyire fáradt vagy, most ne azt nézd, hogy még mennyi lehet az útból a célig. Majd szépen kopik, telik az idő és beérik a gyümölcs. A fa sem egy nap alatt hoz termést. Úgyhogy csak gyerünk. Igen, bíztasd Önmagad. Hiszen most nem teszi meg helyetted más. Csak magadra számíthatsz. Te vagy az aki egy pillanattal akár lerombolja, vagy felépíti a saját önbizalmát. Úgyhogy most fel a fejjel! A cél ott van, ott ahova kitűzted. És hidd el, hogy megvár. De Neked kell elmenned odáig, és neked kell megtenni a lépéseket. Sorban, egyiket a másik után. És neked kell elhinned, hogy el is jutsz odáig. Lehet, hogy áll melletted valaki aki segít. De az is lehet, hogy totálisan egyedül vagy a feladatoddal. Egy dologba lehetséges még kapaszkodnod. Bár úgy érzed baromi nagy a feladat. De most állj meg. És nézd meg, hogy már mennyi mindenre képes voltál, elérted, megcsináltad. Igen TE! TE bizony! És most is itt állsz Te, aki be fogja bizonyítani Önmagának, hogy képes ezt a feladatot is véghez vinni, és eléri a célját. Hát ennyi, elhiszed és kész! Ne hezitálj! Csak tedd amit eddig. Napról napra egy újabb téglát építs csak a házhoz. Az alap már megvan. Erős, és stabil. És ma is egy tégla hozzá, meg holnap is. És most nem az számít, hogy mennyi idő mire felépül az a ház. Csak lásd a házat minden nap, hogy már készen van. És gyönyörű, mert te magad építetted fel. A célt elérni sok munka és kitartás. De hidd el, hogy megéri. Megéri minden áldott nap tenni érte valamit. Bárhogy is látod a célodat. Bármi is lehet az. Te leszel a megalkotója, a megteremtője, az Anyja és az Atyja is egyben. Csak minden nap lásd a képet róla amiért érdemes tenned! Mosolygósan csodás napokat kívánok! Tímea Lélek- és Energiagyógyász A címet ma kölcsön vettem Yoda Mestertől. Pusztán azért mert most az Ő mondata szemlélteti a legjobban azt amiről írni szeretnék. Yoda Mester a létező egyik legnagyobb titkot fedi fel ebben az egy mondatában azzal kapcsolatban, hogy mi mindent tehetünk a saját életünkben azért, hogy előrébb haladjunk benne. Megjártam ezt az utat magam is. És sok sok ember aki már megfordult nálam, tökéletesen szemléltette valamilyen módon, hogy micsoda hatalma van a tevésnek, vagyis a cselekvésnek, akkor ha valaki igazán változtatni akar az életén. Néha eljön az idő amikor bizony cselekedni kell. A helyzet megkívánná. De ehelyett sokan egyfajta biztonságra törekedve inkább komprommisszumot kötve a szenvedéssel benne maradnak egy olyan helyzetben amiben igazából nem is érzik jól magukat. Eckhart Tolle volt az aki rávilágított számomra, hogy a szenvedés állapotától hogyan is lehet megválni. Erre Ő három módot nevez meg.
Van, hogy megfelelően elő is kell készülni a cselekvés bármely szintjére. Át kell gondolni (GONDolni?). De a legfontosabb az, hogy az akinek tennie kell, azt amit tesz azt elsősorban önmagáért tegye. Hiszen ő az első a saját életében. Az egyén lelki békéje mindennél a legfontosabb. Ha TE jól érzed magad, akkor azt a környezeted kellemes, pozitív energiával kap meg téged, és az energiát ami benned, és körülötted van. Ha gyermekeid vannak akkor azt ők is fantasztikus mód megérzik. És szeretnék mégegy általam mélyen tisztelt mestert említeni és az ő mondatait idézni a megértés kedvéért. Ő az indiai Sai Baba. Aki azt mondta, hogy “Minden visszahatás, visszhang és visszatükrőződés. Ahogy bent, úgy kint. Ahogy én bánok magammal úgy bánik velem a külvilág.” Azért sajnos vannak olyan esetek is amikor úgymond az ember nem mer kockáztatni a biztonsága érdekében. A félelmei oly mértékben megbénítják, hogy bármit is választ az akkor sem fogja örömmel eltölteni a gondolataiban. Eleve fél cselekedni, bármerre is lépni. Viszont a helyzetet sem tudja elfogadni amiben éppen van. Ez úgy tűnhet, hogy sakk-matt önmagának. Igen az. Kiütéssel győzött a félelem. A kockázat csúnya kétélű fegyver az agy számára aki csakis a biztonságra törekszik, és védi a testet. Zakatol a fejben, hogy nincs megoldás… vagy nem tehetem meg magammal, a másikkal… mert ez és ez a rossz történik, amit talán senki nem bocsájt meg. Vajon mi ilyen helyzetben a jó tanács? Van, hogy nincs is jó tanács. Az aggodalom, a félelem, a tehetetlenség érzése úgy is bezár. Nincs energia bármit is tenni, bármin is változtatni. Viszont a lélek szenved, hiába tudja szellemi szinten, hogy mi lenne a legjobb megoldás számára. Kész… bénaságra ítéli önmagát. Tettek helyett. Viszont ha le tudod küzdeni a félelmet, a saját GONDolataidat és a legrosszabbra is felkészülsz, de ha lehet akkor inkább pozitívan állj a dologhoz. Olyan pozitívan amennyire csak lehet. És fuss neki, és csináld, és változtass… magadon… a gondolataidon, a tetteiden. Képes rá mindenki. Még ha nehéznek is tűnik a feladat néha. Csak azok nem képesek rá akik nem tudnak hinni. Vagy hisznek, de csak rosszat, negatívat, sőtét jövőt festve ez által. Erős falak ezek, de csak az képes lerombolni aki építette. Ne a GONDolatok kössenek le, ne a gond, az elme vezéreljen. Ne az agyalás vigyen a mélybe. Az energia kifelé száll, elfáradsz, és legkevésbé sem marad erőd bármit is csinálni. Viszont ha pár kérdést felteszel azzal kapcsolatban, hogy mi az amit magadért tehetsz? Nem a gond-fókusz elvét követed hanem magadra fókuszálsz. Nézőpontot váltva, kérdésekkel lehet jó megoldásokat találni. Légy kíváncsi magadra, a világra a megoldásokra. Irányítsd MAGADRA a figyelmedet. A nap 24 órájában magaddal vagy a legtöbbet, az életedet leginkább magaddal éled le. Tedd magad fontossá magad számára. A depresszíó tátongó mély kútja beszippanthat ha hagyod. Ha kell persze éld meg a mélységeket, hogy aztán a magasságba emelhesd magad. Vedd át az irányítást a gondolataid felett. Légy cselekvő, kiváncsi a jóra a megoldásra. Vezesd most magad ebbe az irányba ha szükséges. Mosolygósan csodás napokat kívánok Mindenkinek! Tímea Lélek- és Energiagyógyász Az élet pereg... Tényleg képes folyton változni, megújúlni. Nézzük csak a természetet, az évszakok változását. Bár sokszor az ember képes beleszürkülni a hétköznapokba. Elfelejteni, hogy egy milyen csodás bolygón él. Valóban él? Azt teszi amit szeret? Feltölti önmagát bármivel is? Legfőkép szeretettel? Nos a válasz mindenkiben benne van. Élsz színesben, vagy fekete-fehérben? A TE választásod. A Te döntésed. Bár erre lehet, hogy páran felhördülnek és azt mondják, hogy nem, ez nem igaz. Hiszen az élet ilyen, meg olyan, meg ezt és ezt kényszerített rá. Ez könnyen lehet. Néha valóban meg kell élni dolgokat, karmikusan is akár. Mert születhettél ilyen, vagy olyan családba, aki épp nem a legjobbakat tudta megadni neked. De a döntés hidd el, hogy akkor is a te fejedben születik meg. Tanulsz e a mintákból amiket eléd raknak? 50-50% az esélyed, hogy jól döntesz e? De mindig van esély. A jobb felé haladni. Ha úgy érzed segítség kell akkor lépj velem kapcsolatban, segíthetek. Csodásan mosolygós szép napot Mindenkinek!!! Tímea Archives |
Arhívum
June 2023
Cimkék
All
|