Mindannyian rendelkezünk az önbecsülés adományával, de amikor másokat igyekszünk felelőssé tenni azért, mert alábecsülik ezt az adottságunkat, elveszítjük az érzelmi szabadságunkat.

Néha el kell felejteni, hogy az álmaid megvalósításához szükséged van másoknak a jóváhagyására.
Ne forgácsold szét az energiádat azzal, hogy másokat igyekszel meggyőzni arról, hogy mi a te utad, és mik a te álmaid. Sokan lesznek akik egyáltalán nem kíváncsiak rá, vagy nem is tudnak mit kezdeni vele, így természetes módon nem fognak vele foglalkozni, vagy előfordulhat, hogy lebeszélnek, hátráltatnak.

Viszont ha a te álmod, vágyad fontos a te számodra akkor az önbecsülésed a te fegyvered ahhoz, hogy megvédd magad. Viszont néha fontos lehet számunkra, hogy mások elismerését megkaphassuk. Amolyan motivációs morzsaként, vagy löketként. Ehhez a legjobb ha olyan embereket tudsz választani akik értenek téged, akik melletted állnak a történetedben és nem lenéznek, vagy nem látják az értéket abban amit csinálsz.

Van egy kínai mondás ami elég jól kifejezi ezt: “Még ha azt mondod is, lehetetlen, ne akadályozd azt, aki éppen csinálja.”

Annak idején amikor elkezdtem az energiagyógyászattal foglalkozni akkor még kevés volt körülöttem az az ember aki engem megértett ebben az ügyben. És még én magam számára is furcsa volt az egész mindaddig amíg el nem kezdtem egyre jobban érezni az energiákat. Aztán már egyre több és több bizonyosság tárult a szemem elé, hogy ez valóban létező dolog. A tapasztalatok azok amik aztán újabb és újabb erőt adtak az utamon amin a mai napig lépdelek.

Aztán azt is megtapasztaltam, hogy akik mellettem voltak az eltávolodtak tőlem, vagy nekem kellett eltávolítani őket, mert valami furcsa módon már nem rezonáltak az én vágyaimmal, azzal amit ezzel el akartam érni. És mindez arra ösztönzött, hogy megtegyem a lépést abban, hogy ő, vagy ők ne hátráltassanak tovább ebben. Nehéz döntések voltak ezek, de az önbecsülésem ezt kívánta meg.
És most is csak olyan emberek vannak mellettem és körülöttem akik támogatnak és segítenek, és építő véleményüket adják ha kérdésem van.

Ha az ember meri felvállalni azt aki valójában, és nem ijed meg a feladatától, akkor bár akármilyen nehéz is legyen az az út amelyre álmai megvalósítása miatt rálépett… mégis megjelenhetnek az igazi segítők az életében, hogy ne, és semmiképpen ne kelljen feladnia azt amit valaha is elképzelt és a magáénak érez. De az önbecsülése mindehhez akkor is belülről kell, hogy fakadjon. Az úton előre ugyanis csak ő képes menni!


Szivárványosan csodás napokat kívánva:

Tímea

Egy ideje dédelgetem ezt a témát. És lassan születik meg ez a legfrissebb blogbejegyzés. Átélek dolgokat vele kapcsolatban és szembe is jönnek esetek. Fájóak, és kevésbé azok.
Nem egyszerű téma.
A szolgálat szavunkhoz nem túl pozitív képek csatolhatóak. Ha csak a szolgálókra gondolunk akik a régebbi korszakokban kemény munkával voltak ellátva napi szinten.

A szolgálat egyik nehéz formáját Londonban egy idős-otthonban tapasztaltam meg ahol 3 évig dolgoztam. Voltak nehéz időszakaim akkor. Pláne mikor az első érzelmi trauma ért ott. Egy kedves nénit segítettem ágyba egyik este. Aztán a műszakom lejárt és én hazamentem a szállásra. Másnap reggel, mikor a szobájába léptem az üres volt. Meglepődtem, nem is értettem a helyzetet hirtelenjében. És kis idő múlva esett le, hogy a néni az éjjel meghalt, azért üres a szoba. Teljesen váratlanul ért a dolog. És érzelmileg is megviselt, hiszen előtte sokszor én gondoskodtam róla.
Aztán meg kellett tanulnom ezt a helyzetet is valahogy kezelni. Hiszen idős emberek lakták az otthont, és sosem lehetett tudni előre, hogy melyik lesz az utolsó nap amikor látni fogom őket.

Volt egy nagyon kedves néni akit nagyon kis aranyos és jó fej volt, Georgie-nak hívták. Nem volt alkalmazott aki nem szerette volna, nagyon jó természete volt a néninek. Viszont sokszor megijesztette az ápolókat, mert volt, hogy rossz állapotba került. Viszont a szeretet teljes gondoskodás újra és újra visszahozta őt hozzánk. És sokszor csak csodálkoztunk ezen, de boldogsággal öleltük és ölelt minket is nap, mint nap. Őt nagyon könnyű volt "szolgálni", a szeretért egyértelmű szeretettel tudott válaszolni.

​És sajnos volt olyan bent lakó is aki ugyan nem volt kedves nagyon, belefáradt már az élet nevű játékba. És bizony láttam egyes kolléganőkön, hogy hogyan beszélnek az ilyen lakókkal és hogy bánnak vele. Nem ugyanúgy, mint Georgie-val. Ott durvaságot és nem-szeretetet, nem elfogadást láttam a szemekben. Furcsa is volt számomra, hogy ápoló létére nem tud egyformán bánni és embernek nézni mindenkit. Ez a fajta szolgálat bizony csak adok volt, hiszen visszafelé már nem tudott semmi sem működni. És sokszor a durvaság, az erőszak, erőszakot szült egyes emberekben. Nem volt jó látni az ilyet. Viszont láttam, hogy miképp létezik az e fajta szolgálat ami csak éppen annyit ad amennyit muszáj.

Az emberek nem egyformák. Sem azok akiket szolgálni kell, és azok sem akik a szolgálatot teszik. Viszont csak akkor tiszta az adás ha szeretet és mélységes együttérzés kíséri. Ez is az önbecsüléshez vezető egyik út.
Lehetséges, hogy gyermekként viszont az ember valami miatt teherként éli meg a szolgálatot a szülei kapcsán. Így számára ez egy kényszeres nyűg lesz a későbbiekben is lehet. Vagy épp ennek kapcsán aztán mégis átalakul benne az érzés, hiszen rájöhet, hogy másoknak segíteni azért jó érzés.

Viszont vannak akik a szolgálatot szintén nem jól értelmezik és egy nagyon súlyos szerepben találhatják magukat. A mártíréba!! Az önfeláldozó szerepébe! És a megfelelési kényszer csapdájába! Nos az ilyen ember ebbe akár bele is betegethet idővel.

Mint az a páciensem aki már mélyreható izom és csontfájdalmakkal keresett fel amelyek a lábait gyötörték, és persze a lelkét szaggatta a fájdalom.
Meséli, hogy "ő mindenki szolgája volt, szerették is érte".  - nos itt látni egyből, hogy egy alárendelt mártír szerepben volt. Szeretetért mindent megtett, akkor is ha kapott, akkor is ha aztán végül is nem. És ő maga sosem hitte el, hogy igazán szerethető.
Tovább hallgatva őt ez a mondata is megüti a fülemet: "Anyám egy gonosz, rossz indulatú nő volt." -  nos az energia amit érzékeltem azt mutatta, hogy félt az anyjától. Viszont mindig meg akart felelni neki. Félve a bántásoktól, és mégis valami anyai szeretetért, morzsáért kuncsorogva.

Ezek a lépések amik rossz irányba vitték őt. A lépések amik most fájdalmakat jelentenek neki. Egy rossz irány... és most már mindez szenvedés számára.
​
Viszont még mindig nem késő másképp gondolkodnia és élnie. Megtenni Önmaga felé a lépést végre. És elhinni, hogy ő a legfontosabb ember, és nem kell senki számára sem megfelelnie. El kellene tudnia fogadni végre önmagát olyannak amilyen. És a szeretetet maga felé irányítania. És a saját igényeinek is eleget tennie, nem csak másokénak. És a legfontosabb, hogy elhiggye, hogy ő is olyan ember aki igazán szerethető!!!!

Szivárványosan csodás napokat kívánva,

Tímea

Volt időszak amikor még küzdöttem magammal. Elfogadni azt ami amúgy is nyilvánvaló.
Sokszor voltam elbizonytalanodva. Önmagammal kapcsolatban, a munkámmal kapcsolatban, a képességeimmel kapcsolatban… és csak úgy. Sok munkába került, hogy aztán megbízzak és higgyek magamba, és elfogadjam azt amin már változtatni nem tudok, és változtassak amin szükséges.

A nézőpontok vagy változnak egy emberben vagy nem… viszont ha igen, akkor egyvalamit is másképp lát idővel. Az pedig önmaga.

Néha nagyon is bántja önmagát az ember. Mivel nem hisz magának. Viszont ezzel ellentétben hisz esetleg másnak, másnak aki torz tükröt mutat neki. Az önbántásba könnyű belekeveredni. Testileg, lelkileg… bárhogy.

Van úgy, hogy csupán a ragaszkodás az ami nem hagy lépni tovább önmagad felé. Ragaszkodsz esetleg egy rossz kapcsolathoz, mert azt gondolod, hogy te majd megoldod, vagy azt gondolod, hogy biztonságban vagy a másik által. Vagy ragaszkodsz egy gondolathoz, egy elvhez, egy érzéshez. De ilyenkor elmenekülsz igazából magad elől, nem is igazán a saját életedet éled. És nem is igazán vagy önmagad.

Lehet, hogy épp egy segítő az aki felnyitja a szemed. És megmutatja az utat. Viszont az útra neked kell rálépni és végigmenni. A pillanat nagyon gyors amikor az emberi elme felismeri, hogy hol rontott el valamit. De ha már hibát vétett, akkor csak ő képes másik útvonalat keresni a cél felé. És a cél mindig te magad vagy. Te magadnak kell önmagad felé fordulni elsősorban. Mert bár biztathat és dicsérhet bárki az úton. Viszont egyetlen egy ember képes minden másodpercben támogatni téged, és az csak te magad vagy.

Néha azt érezheted, hogy valami hiányzik az életedből. Mint a kerek tortából egy szelet.
Viszont ha nem a hiányzó részt nézzük hanem a torta megmaradt részét akkor már megint más a látvány. Ugyan mi hiányozhat? Te egy csupaszív ember vagy! Lásd magad akárhogyan is de egésznek.
Lehet, hogy egy egy szeletet odaadunk másnak ebből a szeretetből ami mi vagyunk. De attól mi még nem változunk. És ne akarjunk azért a szeletért egy egész tortát követelni.
Szeretetet adni nem csak másnak lehet, hanem önmagunknak is. És ez csak úgy megy, hogy elfogadod magad.

És akkor valóban rád talál annak az embernek a szeretete aki egész életedben veled van.

Szivárványosan csodás napokat kívánva,

Tímea

Lélek-, és Energiagyógyász

Néha előfordul, hogy jónak vélt kapcsolatok szűnnek meg, végeredményben meg nem magyarázható módon. Aztán csupán valami úton módon “elmennek” egymás mellett csak az emberek. Más lesz az érték számukra esetleg, vagy más lesz az érdeklődési kör. Vagy csak egyszerűen nem tudják befogadni azt amit a másik adni tud nekik.

De mindez mégis önmagad felfedezésére ösztönözhet inkább. És arra, hogy a maga teljességében éld meg az életet. Ez a személyes növekedés.

Mekkora erőt jelent az, hogy észrevedd és elfogadd mindazt, amivel épp szembe kerülsz? És hatalmas erő átélni tudatosan érzelmi tapasztalatainkat. Elfogadni azt, hogy te milyen vagy, és a másik ember milyen.

Az öntudat fejlődésének van egy folyamata. Ha be tudod ismerni, hogy valamin túlnőttél, és úgy, hogy teljes egészében önmagad maradtál közben, az sokkal egyszerűbb, mint belepréselned magad a múltba.

A fejlődés jobb esetben sosem áll meg. Már ha akarsz is természetesen. Mert megragadni valahol nagyon kényelmes és egyáltalán nem fárasztó. Viszont az önmunka már az. És ki ne szeretne jobbá válni, jobb emberré mint ami valami által is lett belőle valamikor?

Ki vagy te? Honnan indultál? És hová tartasz?
Kemény és mélyre hatoló kérdések. De a válasz mindenkiben ott van benne. Minden ember szeretetre vágyik, erre van szüksége ahhoz, hogy igazán fejlődni tudjon. Az önmagából maga felé irányulóra elsősorban és egy másik ember szeretetére. Így lettünk megalkotva a nagy kerek egész által.

Öntudatra ébredni, vagy mondhatjuk úgy is, hogy kinyílni a szemeknek, tudatosodni… ez az emberi fejlődés lényege.

Szivárványosan csodás napokat kívánva:

Tímea

Lélek-, és Energiagyógyász