Vannak akik már megtapasztalták jótékony hatásait a mozgásnak, de akik még nem igazán, nos valószínű inkább nekik szól ez a bejegyzés. Bár a rendszeres sportolóknak is lehet majd benne hasznos információ.

Kicsi gyermek korom óta szinte folyamatosan végigkísér a mozgás valamilyen formája. Elsők között talán az atlétika, a kézilabda játszott szerepet nálam. Aztán a Taekwon-do volt sokáig a főszereplő. És pár sérülés után sajnos egy kisebb szünet következett. De a kedvem mégsem ment el a mozgástól. Igyekeztem sok mindent kipróbálni. A tánc, rúdtánc, walkenergie, aerobic, jóga, pilates, túrázás, mind mind meghatározó volt. Ami meg mindig lábnál van, vagy kéznél az a séta, mert az is mozgás, akár 2, 5 8, vagy 10 km az.

Sok áldásos hatása van a sporotlásnak. Egyrészt amit szinte mindenki tud, hogy nagyon jól le tudja vezetni a feszültségeket, a stresszt. Jót tesz az agynak, a vér és nyirok keringésnek. A bőrnek, a tüdőnek, szívnek, immunrendszernek, és még sorolhatnám.

Egyfajta dinamikus meditációnak is lehet használni. Amikor kikapcsolódik tőle az ember.

Ha kicsit is rá tudsz hangolódni a saját testedre, a saját igényeidre, a ritmusodra, akkor az bizony jelez. Ez egyfajta, önfigyelem, önfegyelem. Fontos, hogy tudjuk magunkra is irányítani és összpontosítani energiáinkat. Mert ahogy bent, úgy kint. Ha te jól érzed magad akkor bizony az is sugárzik kifelé.
És milyen megnyugtató tud lenni, ha épp magadért is tettél valamit a mai nap.

És nem csak az a módszer létezik, hogy na, majd akkor most nekiállok és csinálom. Mert sokak számára ez túl nagy lépés és megijednek tőle. Van akiknél működik, de sokak félnek eleve, félnek, hogy elég kitartóak lesznek -e, félnek, hogy meg tudják -e csinálni, vagyis a kudarctól való félelem is közrejátszhat.
​
Sokszor lehet az, hogy elkezdi az illető… de aztán egy idő után abbahagyja, nem úgy jön az eredmény ahogy elvárja, ellustul. De ilyenkor eleve nincs is tisztában vele, hogy csupán az akaratereje és a kitartása van próbára téve önmaga által.
Létezik viszont a fokozatosság elve, amit akár a japán Kaizen módszer segítségével is igénybe lehet venni. Ilyenkor kikapcsolja az ember a félelmeit, csupán a kitartást kell kicsit bekapcsolni, és örülni az elért legkisebb eredménynek is. Ebből tovább fejlődni már egyre könnyebb és könnyebb.

Ahogy én megfigyeltem a testem, nos az egy idő után jelzi elég rendesen, hogy mozognom kellene. Olyankor sokkal nehezebbnek érzem magam. Nehezebben is mennek a dolgok. Úgy besűrűsödik kissé minden. Ekkor azt érzem, hogy ki kell törnöm ebből a sűrűségből, és le kell ráznom magamról a feszültségeket ami ezt okozza.
Nos ilyenkor bizony nincs mese és amikor nekiállok, hát az egy fél megkönnyebbülés, és a végére már teljes.
És ez az az érzés amiért újra és újra képes vagyok nekiállni és csinálni. És ahogy a test utána képes valóban jól érezni magát. Aztán egyre jobb és jobb állóképesség ahogy kialakul, érzi is az ember, hogy egyre többet és jobban bírja, bármit is csinál. Ez valahol a fittséghez a fiatalság érzéséhez igenis hozzájárul.

Így csak biztatni tudok mindenkit, hogy ne hanyagolja el a teste jelzéseit. Tegyen magáért, még ha keveset is, de azt rendszeresen. Mert az is több, mint a semmi.

Amikor sérült test részeket gyógyítok, tapaszolok akkor bizony érzem rajtuk a felgyülemlett feszültségeket, stresszt, lelki problémákat. Bizony ez is egy jelzés a test részéről. Hahó!!! Figyelj magadra, figyelj!!!

A lételemünk, hogy megtapasztaljuk és újra és újra át akarjuk élni a hozzá tartozó élményt, érzést, eufóriát, az adrenalint.
Az örömöt, a vidámságot, a teljességet, a szeretet és a boldogság érzését.
Kicsit hasonlíthatnám a drog-hoz is. De az nélkül átélve, megélve természetesen, mert úgy az igazi! :)

Valahol belül folyton arra vágyunk, hogy jól érezzük magunkat. Igyekszünk jobb esetben ez irányba haladni és tenni magunkért.
De aztán az élet, és mi magunk is írjuk a forgatókönyvet hozzá. Sokszor önmagunkat is akadályozva a boldogság útján.

Életfeladataink, sorsfeladataink pont arra tanítanak meg minket, hogy tanuljuk meg és tegyünk azért, hogy fejlődjünk, hogy haladjunk előre azon az úgynevezett rögös úton amit magunknak teremtünk. De a cél mindenek felett akkor is a magasabb rezgésű érzések, a magasabb rezgésű és szintű érzések átélése, megélése.

A bölcs én, a megértő, a szerető, a jóindulatu, az ésszerű, a jelentőségteli, a derűs, az áldott, az egy, az áhitatos, a hálás, a teljes, a békés, az örmömködő, a szeretetteljes, a megdicsőült, a felébredett, a megvilágosult, a tiszta tudatu.
Mind olyan belső tulajdonság, mind olyan magasság amit ha elér az ember és tartósan magáénak is tudhat akkor megélheti a legteljesebb, legboldogabb földi életet.

De van azért a Jin és a Jang. A természet is mindig egyensúlyra törekszik. És épp ezért az energiák is. A jó és a rossz. Ahogy a mesékben is megjelenik. A kettősség, a dualitás. A fény és a sötétség. Mind, mind bennünk van, és ugyanakkor kint is vannak. De a sötétséget csak a fény tudja legyőzni. A rosszat csak a jó.
És a negatív gondolatokat csak a pozitívak írhatják felül. A lustaságot csak az akarat győzheti le. És sorolhatnám tovább… de gondolom mindenki tudná folytatni a sort úgy is, hogy akár a saját életére néz.

Amit magadért tehetsz a boldogság felé vezető úton az elég sokminden. Az értékeid belül vannak. És csak te magadtól függ, hogy mit erősítesz magadban. A rosszat vagy a jót.

Az élethez és önmagadhoz való pozitív hozzáállás a legnagyobb adomány önmagad számára, hogy jól élhesd meg az életed!

Szivárványosan szépséges napokat kívánok!

Tímea

Lélek- és Energiagyógyász