BlogMIRŐL OLVASHATSZ?
A tapasztalataimról, a munkámról, az életről, a nőről, a férfiról, kapcsolatokról, az energiáról, ami éppen aktuális, ami bennem van és nem utolsósorban a LÉLEKRŐL, és az életről. |
BlogMIRŐL OLVASHATSZ?
A tapasztalataimról, a munkámról, az életről, a nőről, a férfiról, kapcsolatokról, az energiáról, ami éppen aktuális, ami bennem van és nem utolsósorban a LÉLEKRŐL, és az életről. |
Egy pozitív visszajelzésről szeretnék írni. Ami az átélőnek szinte csodával határos úgy érzem. De mindenképp megér egy írást, mert számomra is lelket, szívet melengető érzés, hogy valakinek az életében ilyen segítséget is tudtam nyújtani, vagyis részese lehettem kicsit. 😉 Azért tudni kell, hogy nincsenek igazából véletlenek. Csak éppen minden és mindenki a megfelelő helyen és időben volt és cselekedett megfelelően, hogy az együttállása a történteknek bekövetkezhessen. De akkor is kellett, hozzá azért sok minden. Ami az események bekövetkeztéhez hozzájárultak. Nézzük is a történetet! A történet elég friss még... A kedves úr aki meglátogatott, járt már nálam máskor is kezelésekre. És most is valahogy úgy érezte, hogy jót tenne neki egy. Feltöltődne, egy jót beszélgethetnénk és talán valami "varázslat" is összejöhet ebből. Ő már a régi tapasztalatokból megszületett Szív-EnergyOn kezelést kapta. Egy kicsit Szivárvány kezelés, viszont lényegében már mégsem, mert teljesen átalakult az idő során, bennem és általam. Az fiatal férfinek lényegében mindene megvan. Csak egyetlen egy dolog hiányzott az életéből, a boldog párkapcsolat. Túl sok csalódás érte már. Sokszor mondta, hogy belefáradt, nincs kedve randizni sem. Nem megfelelőek a hölgyek valamiért. Számtalan "leckét" kapott már, és nem keveset is tapasztalt az évek során, és sajnos egyre kevesebb bizalma volt. Tudta mit nem akar, és mi az ami fontos már számára egy kapcsolatban. És ez lényeges tényező is volt már. Nos, megtörtént a kezelés. Visszajelzésként annyit kaptam, hogy még sosem érezte ilyen szuper jól magát egyik után sem. Most valami más volt, mint eddig, ő ezt határozottan állította. Én meg csak mosolyogtam. Hiszen tudtam mi volt a változás az eddigiekhez képest. Ami nem azt jelenti, hogy a régi módszer nem volt jó, hiszen az által is sok pozitív visszajelzést kaptam. De ez most tényleg más volt, mint eddig. És kérdezett a párkapcsolatról is. Teljesen reményt vesztett volt ezzel kapcsolatban. De én csak annyit mondtam nevetve erről, hogy közelebb van, mint gondolná. Persze nehéz volt elhinne, de a tények magukért beszélnek most már. Aztán elutazott külföldre pár napra. És mikor hazatért akkor történt a dolog. Egy autóban utazott két hölggyel. Az egyik külsőre nagyon tetszett neki, a másik is, aki első látásra megfogta ugyan, ill. tetszett is neki, de nem feltétlen volt az esete, viszont mégis felé húzott. Mert a hölgynek csodás kisugárzása volt, ami egyből megfogta. Eddig azt gondolta az úriember, hogy kell, hogy tutin tetsszen a kiválasztott, mert az fontos. De itt most ez az elmélet is megdőlt benne. Nem volt benne ellenállás. Az a bizonyos kisugárzás mindent vitt nála. Majd azon a bizonyos hétvégén meg is történt az első randi. Áradozott róla. A hölgy vidámságáról, kedvességéről, optimizmusáról, és az őszinteségéről amivel hozzá tudott fordulni. Talán el sem hitte már, hogy ilyen létezhet. És mindezt egybevetve boldog volt, hogy mindig vidámsággal tud hozzá fordulni a kedves kiválasztott aki aztán elfogadta az ő közeledését. A hölgy energiarendszerét nézve mindezt vissza is tudtam igazolni a számára, hogy jól választott. Mert persze megkérdezett engem, már mielőtt a randira elment, hogy jó lesz e a hölgy az ő számára? És aztán utólag, is, hogy mi a véleményem a hölggyel kapcsolatban. De csak pozitívat tudtam mondani róla. A vidám, optimista, jól kommunikáló, kiegyensúlyozott hölgy kész főnyeremény a számára. Mondhatnám, hogy pont azt kapta amire most a legnagyobb szüksége volt, és már megérdemelte. Én bízom benne, hogy a történetük nagyon jól fog folytatódni. Az energiák érzékelése kapcsán minden jel erre mutat, hogy csodás jövő vár rájuk. Én csak szurkolni tudok nekik! Szivárványosan szép napokat kívánva,
Tímea
0 Comments
A kedvenc kártyacsomagomból a TÖKÉLETESSÉG kártya üzen. Tökéletességet hívhatjuk akár MAXIMALIZMUSNAK is. Sok ember szenved tőle. Megfelelni akár másoknak, vagy önmagadnak… gátak vagy akadályozó tényezők a haladásban? Ha túlzásokba esünk akkor mindenképp. Makulátlan Málna meséjét osztanám meg veletek ebben a nagy nyári melegben. Ami a GYÖKÉR CSAKRÁHOZ tartozik. “Málna csak úgy sugárzik, arcfestékre sincs szüksége, hogy hangsúlyozza kifinomult vonásait, ő ennek ellenére festi magát. Mindig tökéletességre törekszik. Mindig szebbnél szebb szépítőszerekkel cicomázza fel magát. Málna egyedül van, sokan tartanak tőle. Csak egy aprócska gyümölcs, nem is lenne képes testileg bántani másokat. Sokan vonzódnak hozzá, de amint közelébe kerülnek, visszarettennek tőle. Vajon miért? Málna úgy érzi, mindig ki kell mondania a “fájdalmas igazságot”. Őszintesége mindig akkor üt be, amikor a legkevésbé számítanak rá. Ép a múlt héten mondta Narancs asszonynak: “ Ez a hajszín egyszerűen hihetetlen!”, és Sárgadinnyééknek, hogy “ Kövér a gyereketek”. Szíve mélyén mindig meg van győződve róla, hogy az igazság kimondásával segít másoknak. Sokszor mondták már neki, hogy milyen szigorúan bánik az emberekkel. Ő azonban tiltakozik: “ De ha nem mondom el, hogy pontosan hogyan érzek, akkor hazudok. Én pedig nem szoktam hazudni.” Legjobb barátja, Bodza sokszor monda már neki, hogy az igaz ugyan, hogy nem hazudik, de magányos, mert senki nem akarja, hogy megbántsa őt az “Igazsággal”. Málna egy nap meglátogatta Bodzát. Sokáig csevegtek jelentéktelen témákról, míg végül Málna kibökte a fájdalmas kérdést: - Hogyan érhetném el, hogy a többi bogyó szóba álljon velem? - kérdezte lassan. - Sosem hittem volna, hogy téged ilyesmi érdekel - válaszolta Bodza. - Persze, hogy érdekel! - húzta ki magát Málna- - Folyton a csiricsáré ruháidat fitogtatod, és úgy páváskodsz, mintha te lennél a legérettebb gyümölcs a városban! - felelte Bodza. - És soha nincs egy jó szavad senkihez! - Én nem páváskodom! Én csak adok magamra, és azok a bogyók egyszerűen csak irigyek rám! - Menj innen! - Azzal szárat fordított neki. - Meg sem hallod, amit mondok. - De igenis, hallom! - makacskodott Málna. - Nem, nem hallod. Neked csak az a fontos, hogy neked legyen igazad. És őszintén szólva nem vagy valami kedves. Málna a könnyeivel küszködött. - Mi köze a kedvességnek ahhoz, hogy az emberek nem szeretnek? - Nagyon is sok - sóhajtozott Bodza. - Feladom. Még mindig nem érted. Málna képtelen volt tovább visszafojtani a fájdalmát, és elsírta magát. - Magányos vagy - mondta Bodza. Málnának csak egy bólintásra futotta az erejéből. - Furcsa, hogy te, akinek ilyen fontos a szépség, ennyire nem látod meg a jót másokban. - Magasra kell tennem a mércét… - Ki miatt? - kérdezett vissza Bodza. Málna sminkje patakokban folyt le az arcán. Bodza nyakába borult, és köszönetet mondott neki. Bodza megdöbbent az érzéseknek ilyetén áradatán. Málna hazasétált, és észre sem vette szomszédai bámuló tekintetét. Életében először az igazi Málna nem bujkált többé. - Jól van, kedves? - lépett hozzá Szederné. - Igen Szeder asszony, köszönöm, hogy megkérdezte - mosolygott rá. És továbbment anélkül, hogy szóvá tette volna a szakadást Szederné ruháján. Ettől a naptól kezdve Málna az egyediséget kereste a gyümölcsökben, nem pedig a sebeiket.” (Forrás: Tori Hartman: Csakrák bölcsessége) Neked mi jut eszedbe erről a meséről, mit mond Neked? A tökéletességre való törekvés? A maximalizmus? Mások hibáinak keresése? Másokban nem látni meg a szépséget? Védekezés, támadás ellen? Hencegés, lenyűgözés, legyőzés mindenkit? Azért vegyük észre, hogy Málna saját maga húzott egy falat amivel távolságot tartott saját maga és a vágyai között. Tehát saját maga akadályozta a saját maga boldogságát. És most egy kis utazásra is hívlak Önmagadba. Hunyd be a szemed, kérd meg a tested, hogy lazítson. Lazítson a fejed tetejétől, szép sorban egészen a lábaid ujjáig. Menj végig gondolatban a testeden. Ha elég laza már akkor: Képzeld el, hogy beleharapsz egy szem érett málnába. Engedd el magad, és érezd át teljesen a puha gyümölcs fenséges ízét a szádban. Ahogy a savanykás-édes íz beborítja a nyelved, gondolj életed szereplőire! Bárki legyen is az, és bárhogyan érzel is iránta, keress mindegyikükben valamilyen jó tulajdonságot, majd engedd el az illetőt. Onnan ismered majd fel a meditáció végét, hogy már senki más nem jut eszedbe. Könnyű vagy nehéz volt az utazás? Remélem könnyű! Ha nem akkor vedd észre, hogy a hiba most benned van. De találd meg saját szépségedet, értékeidet is. Így sokkal könnyebben meglátod másokét is. MERT MINDENKIBEN VAN VALAMI JÓ! Akkor is ha első ránézésre nem látszik. Minden ember élete, története más. Másfajta nehézségekkel küzd, és ezen belül hidd el, hogy önmagával is. Egy jó szó, egy kedves mondat segíthet közelebb kerülni. A lényeg, hogy légy Önmagad! És lásd másokban is az Ön Valójukat. Szivárványosan csodásakat kívánva,
Tímea Lélek- és Energiagyógyász Az egyik vendégem különösen érdekes történetét írom le. De a történet mégis túlmutat valamin ami megfoghatatlan, szinte számára is hihetetlen. De nagyon is sorsszerű. És ki tudja még hányan élik át hasonló képpen. Szóval van két pár. Az egyik pár házasságban él már régóta. De pár éve megromlott a viszony, és nem sikerül újra éleszteni a régi lángot. A férj (Hívjuk most Áronnak) sajnos többször megcsalta a feleséget (Hívjuk csak Évának - persze nem ez a valódi neve egyiknek sem), és bár belsőleg komolyan feszültté teszi ezek miatt önmagát is, így a kapcsolatot is. Éva elég sok energiát próbált belefektetni, hogy újra jól működjön ez a házasság, de a végeredmény sajnos a férj ellenálása, és bizonyos dolgok feltételhez kötése. Így már nincsenek közös programjaik, közös érdeklődés. Folyamatosan távolodnak egymástól. A másik párban a férfi érdekes. Szinte tükörképe a másik párnak, csak a másik oldalról. Hívjuk őt most Gábornak. Nem él a párjával házasságban, de időközben született egy kisgyermekük. A hölgy ebben a kapcsolatban az ellenálló, az aki a távolságot tartja, és nem akar már kapcsolódni a férfihez. Itt Gábor szenved. Mindezt egyenlőre csak a gyermek miatt teszi. Hiszen a kapcsolat már itt sem menthető állapotba került. Hiába tesz meg mindent ennek érdekében. A hölgy nincs ott lényegében. Aztán, hogy, hogy is alakult ki ez a Lélektársi kapcsolódás? Nos egy megfelelő pillanatban Gábor és Éva összetalálkoztak, és mivel nincsenek véletlenek, ez a legmegfelelőbb pillanat volt. Éva akkor valami különöset érzett. Nem elcsábítani akarta a férfit, csak belül tudta, hogy beszélnie kell vele. A telefonszám csere megtörtént. Kiderült, hogy nagyon is jól megértik egymást. Amikor rossz kedvük vagy pillanataik vannak akkor egymást épp jókor keresik és érzelmileg támogatják. Akarva akaratlanul... egyszerűen csak jön az érzés bennük. Ritkán találkoznak, nem ez a maghatározó a kapcsolatukban. Inkább a beszélgetések amik fontosak számukra. És tudjátok mi az érdekes? Hogy mindegyikük egy rossz kapcsolatban él, de még reménykedve benne, hogy feltámasztható. És épp ebben támogatják egymást. De a sors és a nem működő párkapcsolataik mégis egyere inkább egy erősebb lelki köteléket képeznek kettejük között. És aminek meg kell történnie az előbb utóbb meg is fog. Erősek a hitükben, de a lelkük mélyén viszont tudják, hogy inkább együtt kellene lenniük, mert az összhang, a harmónia kettejük között már sokkal erősebb, mint bármelyiküknek is valaha volt a párkapcsolatában. A kiváló megérzéseik és a kommunikáció az ő kincsük. Türelemesek a párjaikhoz és egymáshoz is, és tisztelettel tudnak egymáshoz fordulni. A józan eszük nem engedi megcsalni azokat akikkel együtt élnek. Hogy hogyan is fog alakulni kettejük kapcsolata? Nos... ez egyenlőre talán rejtély, de valahol azért sejthető is, merre lenne érdemes elindulniuk. A szenvedés állapotából egyenlőre a ragaszkodásaik, az egójuk, a félelmeik és az erkölcsi tisztaság nem engedik őket lépni... egymás felé. Becsülendő példa valahol. Nem akarnak egymás párkapcsolatába akkor sem belerondítani még ha a szívük mélyén inkább egymáséi lennének teljesen, lelkikeg is és testileg is. Élő példája ez annak, hogy a lélektárs bármikor eljöhet, akár csak egy szelete az életnek, akár a világot jelenti, de az összhang és a harmónia vele jár. És persze a feladat is, ezzel élni, és ebből is tanulni, általa fejlődni. Mosolygósan csodás napot Mindenkinek! Tímea Lélek- és Energiagyógyász. |
Arhívum
June 2023
Cimkék
All
|