SENSES fejmasszázs kezelés
Több fajta kezelés és köztük a fejre irányuló, gyógyító metódus létezik a világban. Vannak már elterjedt fajták. De én most mégis egy újat állítottam össze.
Az alapja egy már rég elfelejtett változat mely a masszázs alapját, és egyben az egyik felét is adja. Elmondhatom róla, hogy végeredményben egy kellemesen ellazító masszázs mely a fejen több helyen megtalálható energetikai pontok megfelelő stimulálásával, és energetikai kezeléssel is párosul.
A SENSES fejmasszázs valóban hat minden érzékre és az érzékelésen túli dolgokra is.
Az egész elv az egyensúlyra épül. A CHI, Ki, vagy Prána azaz az ENERGIA, áthatja az egész testünket, segít megőrizni a megfelelő testfunkciókat.
A SENSES fejmasszás fontos feladata serkenteni ennek az életerőnek az áramlását, és megfelelő irányba való haladását a testben. Minél több Chi jut a sejtekbe, annál tovább képesek működni.
A beteg élőlények azért gyengék, mert a Chi ENERGIA nem áramlik bennük egyenletesen.
És nem mellékesen a SENSES a gondterhelt ráncokat is kisimítja az érintés erejével.
A fejmasszázs tökéletes eszköz a szellemi stressz csökkentésében, amely különben hosszú lefolyású betegségeket okozhat. A depresszió és a szorongás egyaránt lassú gyilkosok.

Jótékony fizikai és mentális hatásai vannak.
- Elmélyedés - A masszírozás segít a befogadónak újra felvenni a természetes életritmust, helyreállítja a belső békét, melynek eredményeként megindulnak az öngyógyító folyamatok.
- Öregedés - A fejmasszázs azáltal, hogy tökéletes állapotban tartja a testet és a lelket, lelassíthatja az öregedés folyamatát.
- Testfunkciók - A megfelelő nyomáspontok kezelése kitisztítja a létfontosságú összeköttetéseket, és biztosítja a megfelelő működést. Enyhíti, illetve megakadályozza az olyan mindennapos panaszok kialakulását, mint az asztma, bronchitis, vérnyomásproblémák, szorulás, emésztési zavarok, bőrpanaszok, mentális és fizikai kimerültség.
- Intelligencia - Az energiacsatornák felszabadításával a fejmasszázs növeli az agy oxigénellátását. Lazító hatásánál fogva biztosítja, hogy a korizol-felhalmozódás ne okozzon agyvelősorvadást.
- Keringés - A keringés nagyszerűen javítható általa, így kéz- és lábzsibbadás esetén is alkalmazható. A fejmasszázs ezenkívül segíthet megelőzni a görcsöket, a menstruáció előtti feszülést, klimaxos tüneteket, a fejfájást, a pánikrohamot.
- Depresszió és szorongás - Testünk olyan, mint egy bonyolult számítógép: minden fájdalmunkat és szenvedésünket elraktározza. A gyakorlott kezelő képes nagyon gyorsan ráhangolódni a testi traumákra és csillapítani, eltüntetni a rossz érzéseket. Az érintés a masszázs sajátos nyelvezete. Az az egyik legelső működésbe lépő érzékelési módunk és az utolsó között van amit elveszítünk. Szeretetet és gyógyulást nyújthat még a fizikai sérülések esetén is.
- A kiválasztás folyamata - a fejmasszázs ezt is serkenti (vizelet ürítés, mint kiválasztási folyamat), a természet egyik legkifinomultabb tisztító és méregtelenítő technikája. Aktiválja a nyirokrendszert, és segít kipucolni az elzáródásokat.
- Érzelmi trauma - hatékonyan tompítható vele.
- Haj és fejbőr - csökkenthető vele a hajhullás, a korai kopaszodás és őszülés. Gyógyítja a száraz vagy olajos fejbőrt is.
- Fejfájás és migrén - A fejmasszázs képes helyreállítani a fejben lévő nyomások egyensúlyát. Kitisztítja az arcüreget, kiegyensúlyozza az ízületi nedvet, ellazítja a nyak és vállizmokat és pihenteti a megerőltetett szemet.
- Hormonok - A harmadik szemen végzett masszírozás az agyalapi mirigyre (belső elválasztású rendszerünk irányítójára) hat, biztosítja ennek a fontos mirigynek az optimális működését.
- Immunrendszer - Az elzáródások kitisztítása növeli a test ellenálló képességét a betegségekkel szemben.
- Szellemi frissesség és koncentráció - Az érzékek csillapítása segít elhessegetni a nemkívánatos gondolatokat, megnyugtatja és kitisztítja az agyat.
- Agy és memória - A Chi, a test energiahullámainak pangását különös odafigyeléssel lehet kezelni.
- Természetes arcfiatalítás - A fejmasszázs visszacsempészi a mosolyt, a szorongást, feszültséget, görcsösséget, fáradságot tükröző arckifejezések helyébe.
- Idegrendszer - A fáradtság a mélyen gyökerező stressz, túlhajszoltság megszüntetésével a masszázs segít csillapítani, ellazítani és megerősíteni ezt a bonyolult működésű rendszert.
- Elektromágneses energia - Ez az energia a finomhangolású masszázstechnikákkal szabályozható.
- Rák - Az öngyógyító folyamatok beindításában segít, a fejen végzett kellemes masszírozás egyfajta meg könnyebülést okozhat mindazoknak akik ebben a súlyos betegségben szenvednek.
A masszázs kiegyensúlyozott művészete utat nyit az egészség és a gyógyulás felé,
képessé tesz harmóniában élni a természettel és a saját szervezetünkkel.
képessé tesz harmóniában élni a természettel és a saját szervezetünkkel.