Szolgálat.... de milyen?? Szeretet morzsákért, kényszerből vagy szívből adod?

Egy ideje dédelgetem ezt a témát. És lassan születik meg ez a legfrissebb blogbejegyzés. Átélek dolgokat vele kapcsolatban és szembe is jönnek esetek. Fájóak, és kevésbé azok.
Nem egyszerű téma.
A szolgálat szavunkhoz nem túl pozitív képek csatolhatóak. Ha csak a szolgálókra gondolunk akik a régebbi korszakokban kemény munkával voltak ellátva napi szinten.

A szolgálat egyik nehéz formáját Londonban egy idős-otthonban tapasztaltam meg ahol 3 évig dolgoztam. Voltak nehéz időszakaim akkor. Pláne mikor az első érzelmi trauma ért ott. Egy kedves nénit segítettem ágyba egyik este. Aztán a műszakom lejárt és én hazamentem a szállásra. Másnap reggel, mikor a szobájába léptem az üres volt. Meglepődtem, nem is értettem a helyzetet hirtelenjében. És kis idő múlva esett le, hogy a néni az éjjel meghalt, azért üres a szoba. Teljesen váratlanul ért a dolog. És érzelmileg is megviselt, hiszen előtte sokszor én gondoskodtam róla.
Aztán meg kellett tanulnom ezt a helyzetet is valahogy kezelni. Hiszen idős emberek lakták az otthont, és sosem lehetett tudni előre, hogy melyik lesz az utolsó nap amikor látni fogom őket.

---

Volt egy nagyon kedves néni akit nagyon kis aranyos és jó fej volt, Georgie-nak hívták. Nem volt alkalmazott aki nem szerette volna, nagyon jó természete volt a néninek. Viszont sokszor megijesztette az ápolókat, mert volt, hogy rossz állapotba került. Viszont a szeretet teljes gondoskodás újra és újra visszahozta őt hozzánk. És sokszor csak csodálkoztunk ezen, de boldogsággal öleltük és ölelt minket is nap, mint nap. Őt nagyon könnyű volt "szolgálni", a szeretért egyértelmű szeretettel tudott válaszolni.

​És sajnos volt olyan bent lakó is aki ugyan nem volt kedves nagyon, belefáradt már az élet nevű játékba. És bizony láttam egyes kolléganőkön, hogy hogyan beszélnek az ilyen lakókkal és hogy bánnak vele. Nem ugyanúgy, mint Georgie-val. Ott durvaságot és nem-szeretetet, nem elfogadást láttam a szemekben. Furcsa is volt számomra, hogy ápoló létére nem tud egyformán bánni és embernek nézni mindenkit. Ez a fajta szolgálat bizony csak adok volt, hiszen visszafelé már nem tudott semmi sem működni. És sokszor a durvaság, az erőszak, erőszakot szült egyes emberekben. Nem volt jó látni az ilyet. Viszont láttam, hogy miképp létezik az e fajta szolgálat ami csak éppen annyit ad amennyit muszáj.

Az emberek nem egyformák. Sem azok akiket szolgálni kell, és azok sem akik a szolgálatot teszik. Viszont csak akkor tiszta az adás ha szeretet és mélységes együttérzés kíséri. Ez is az önbecsüléshez vezető egyik út.
Lehetséges, hogy gyermekként viszont az ember valami miatt teherként éli meg a szolgálatot a szülei kapcsán. Így számára ez egy kényszeres nyűg lesz a későbbiekben is lehet. Vagy épp ennek kapcsán aztán mégis átalakul benne az érzés, hiszen rájöhet, hogy másoknak segíteni azért jó érzés.

---

Viszont vannak akik a szolgálatot szintén nem jól értelmezik és egy nagyon súlyos szerepben találhatják magukat. A mártíréba!! Az önfeláldozó szerepébe! És a megfelelési kényszer csapdájába! Nos az ilyen ember ebbe akár bele is betegethet idővel.

Mint az a páciensem aki már mélyreható izom és csontfájdalmakkal keresett fel amelyek a lábait gyötörték, és persze a lelkét szaggatta a fájdalom.
Meséli, hogy "ő mindenki szolgája volt, szerették is érte".  - nos itt látni egyből, hogy egy alárendelt mártír szerepben volt. Szeretetért mindent megtett, akkor is ha kapott, akkor is ha aztán végül is nem. És ő maga sosem hitte el, hogy igazán szerethető.
Tovább hallgatva őt ez a mondata is megüti a fülemet: "Anyám egy gonosz, rossz indulatú nő volt." -  nos az energia amit érzékeltem azt mutatta, hogy félt az anyjától. Viszont mindig meg akart felelni neki. Félve a bántásoktól, és mégis valami anyai szeretetért, morzsáért kuncsorogva.

Ezek a lépések amik rossz irányba vitték őt. A lépések amik most fájdalmakat jelentenek neki. Egy rossz irány... és most már mindez szenvedés számára.
​
Viszont még mindig nem késő másképp gondolkodnia és élnie. Megtenni Önmaga felé a lépést végre. És elhinni, hogy ő a legfontosabb ember, és nem kell senki számára sem megfelelnie. El kellene tudnia fogadni végre önmagát olyannak amilyen. És a szeretetet maga felé irányítania. És a saját igényeinek is eleget tennie, nem csak másokénak. És a legfontosabb, hogy elhiggye, hogy ő is olyan ember aki igazán szerethető!!!!

Szivárványosan csodás napokat kívánva,

Tímea

---