Új év, új lehetőségek, tervek. Menni fog vagy nem?

Eltelt a 2018-as év. Az újabb évet mindig újabb lehetőségnek tekintjük. Amolyan tiszta lapnak kicsit az életünkben.
Talán el is hangzik hangosan vagy gondolatban az előző év végén, hogy na majd akkor jövőre…!
De mit is? És sikerül vajon megvalósítani azt a gondolatot, vagy tervet? Lehet, hogy az elején még aktív és célratörő az ember. Sportban, fogyásban, dohányzás leszokás, stb. Aztán lehet, hogy elfogy a lendület, elfogy a motiváció is talán. Kinek, hogy…

De azért biztos sokan akadnak olyanok is akik igenis csinálják, és bebizonyítják, elsősorban maguknak, hogy képesek rá. Felülmúlják félelmeiket és aggodalmaikat. És pozitívan állnak a sikerhez.

És mi van azzal a kategóriával aki nem képes mégsem. Aki nem képes mégsem változtatni a hozzáállásán, a gondolkodásán, és valóban elfogy idő előtt az a lendület, az az energia ami elindította mégis kicsit a változás útján. Nos, ők idővel aztán beletörődnek, hogy na ez most sem jött össze. Hát ez van… Feladják. És újra és újra… futják ugyanazt a kört.

Ebbe a hibába én is beleestem már párszor. Azzal a különbséggel, hogy ha akadt is szünet, vagy megállás de egy kis idő múlva azért újra összeszedtem magam, és igyekeztem felelősséget vállalni magamért. Az elhatározásomért, a célomért.

Viszont tényleg előfordulhat, hogy elfogy minden létező energia és lendület. Akkor annyi? Vége? Feladás? És lelkileg meg mi? Kudarc sajnos. Keményen az. Értékvesztés önmagával szemben, amit lehet, hogy be sem vall magának az ember. Eltusolja, hogy á, csak lusta vagyok. Nem is érdekes annyira.
No de akkor minek is jutott eszébe? Persze, hogy egészségesebb akart lenni, fittebb akart lenni és még sorolhatnám… A vágy végül is megvolt. Csak aztán átalakult, kudarcba fulladt.

---

Kérdés, hogy hogyan is lehet ilyen helyzetben mégis segíteni az embernek magán. Hogy mégse adja fel, hogy mégis meg tudja csinálni.
Nos, elég nagy erő kell hozzá azért. Honnan is, ha már annyiszor elfogyott, miért is épp most sikerülhetne?
Ez néha már csak tényleg akkor következhet be az ilyen típusú embernél amikor minden pohár betelt. És elsősorban önmagával kapcsolatban az embernek. És előjön az az úgynevezett felelősségvállalás is végre. És sokszor még ilyen esetben is szükség van plusz valamire.

Számomra ez úgy nézhetne ki, hogy vagyok az én aki segíteni akar már magán. Mert egyedül már nem megy az énemnek. Ilyenkor jól jön az aki ellenőrzi, felügyeli, de mégis segíti azt a kis elveszett, félős énemet ebben a munkában. Magam vagyok aki képes erre. Senki más. Viszont jól jöhet egy külső segítség is néha. Aki pluszban megerősít és támogat ebben a fizikai és lelki munkában. Akinek jó beszámolni arról, hogy igen!!! ma is megcsináltam!!! És ő meg megdicsér, mint egy kisgyereket, és bíztat, hogy ügyes vagyok, csak így tovább. Magamon kívül néha jó ha van ilyen ember is a nehéz feladatoknál. Nagy energia löketet tud adni a terv megvalósításához. És nagyon hálás is tudok lenni érte.

Mindenesetre mindehhez én kellek akkor is elsősorban. A komoly változások csak így jöhetnek létre. Az akadályok persze mindig jöhetnek szembe. De ki más tudná legyőzni ha nem én magam. Érdekes ügye, hogy itt újra egyben vagyok. Nincs külön a kis félénk, szenvedő énem, és nincs külön a támogató, biztató magamat segítő.
Így áll össze aztán a belső csapat. A küzdő szellemmel együtt. Csak, hogy pontot tehessek a dolog végére. És akkor, a végén látom, hogy megérte. A félelmeken túl lépni és egyben önmagamon is. Egységbe került a cél, a megoldandó feladat és én magam is.

Szivárványosan szép napokat kívánva:

​Tímea

---