Amikor elkerülhetetlenül jön és támad….

Hogy mi ez? A stressz, a feszültség, a belső düh, félelmek. Már megint sajnos. A robbanás határig képes támadni, vagy akár ki is váltja. Szorongások, amiket nem könnyű elengedni vagy megválni tőlük.

Belső félelmek, melyek lenyomnak a víz alá, és fuldoklásra kényszerítenek. De meddig??? Meddig képes elmenni a kór az emberben?
​
Ameddig az ember hagyja. Ameddig a támadó az erősebb, és ameddig a megtámadott azt hiszi, hogy gyenge, és inkább fejet hajt ahelyett, hogy felemelné és szembeszállna.

---

​De kivel is? Hogy hívják azt a neve-nincs ellenséget? Akinek nem látszik az arca, nem látszik a semmi sem belőle, csak érezhetően nyomást tud gyakorolni az emberre. Aki akár bele is roskadhat.

Hogy hogyan is nevezhetnénk a támadót? Pisti, Márti, Béla, Janka? Igen, valami ilyesmi nevei vannak. Pont úgy ahogy téged hívnak.
Mert minden belülről fakad. Te engedsz neki teret, időt és energiát. Ha hagyod… Ha fogod a kezét és kapaszkodsz belé.

De csak addig amíg te el nem döntöd, hogy véget vetsz neki. Mert képes vagy felismerni, hogy ott van benned. De addig is amíg ott van, hagyd egy kicsit, had dolgozzon… Te meg add ki a mérged, éld meg az érzelmeidet. Sírj bátran. Ne tartsd vissza magadban.

És aztán ahogy felül kerekedtél ÖNMAGADON, kezdj el újra élni. Terveket szőni, álmokat alkotni és TENNI. Újra és újra csak ÖNMAGADÉRT.

---

Szivárványosan szép napokat!

Tímea

Lélek- és Energiagyógyász